Az év legrövidebb éjszakája a Szentivánéj, mely mágiákkal, apró csodákkal fűszerezett éjszaka. Őseink hiedelme szerint ezen a varázslatos éjszakán szinte bármi megtörténhet, a kívánságok valóra válhatnak, a fény, az élet, a termékenység, és a szerelem ünnepe. Európa számos országában ilyenkor örömtüzeket gyújtanak.
A legtöbb ember keresztény ünneppel azonosítja, mert Szent Iván napjának előestéjén tartják, az Iván elnevezés a régi magyar Jovános illetve a szláv János névből ered, ezért a kereszténység logikájába is beillik, hiszen Keresztelő Szent János, a hagyományok szerint „égő, és világító fáklya” volt. Az ünnep gyökereit azonban azokba a korokban kell keresnünk, mikor az ember még mágikus összhangban élt a természettel, valószínűleg a tűzgyújtással a napot próbálták támogatni a sötétséggel vívott harcában. A sötétség, és az ahhoz kapcsolódó rontó hatások ezen az éjszakán elvesztették hatalmukat az emberek felett.
A számos magyar néphagyományban közös, hogy ezen az éjszakán hatalmas máglyákat gyújtanak. A tűz a szerelem, szenvedély, megújulás, egészség, tisztaság, világosság jelképe, melynek hamujához varázserőt tulajdonítanak, ami elősegíti a termékenységet. Ha a gyermekáldásra vágyó asszony hasára kenik teljesül a kívánsága, ha a vetőmagot keverik össze vele, akkor a bőséges termés garantált, ha az állatok almába szórják, erős, egészséges állatok születnek. A szerelmesek ezen az éjszakán szoktak tüzet ugrani, megerősítve ezzel kapcsolatukat, de a tűzugrást tisztító szertartásként is számon tartják. A hagyomány szerint a lángok megtörik az átkot és rontást, elűzik a negatív energiákat és védelmet nyújtanak a szemmel verés ellen. A tűz körül álló asszonyok különféle illatos füveket, virágokat füstöltek, s ezeket később fürdők készítéséhez használták fel, melynek gyógyító hatást tulajdonítottak.
