A fahéj már az ókorban is rendkívül keresett fűszer volt, Indiából és Srí Lankáról több mint 2000 éve exportálják. A fűszerkereskedők valóságos rémmeséket terjesztettek róla, hogy magasan tartsák az árát. A magas árak azonban nem akadályozták a terjedését, minél drágábban adták, az emberek annál jobban vágytak rá. Egyiptomban mágikus hatást tulajdonítottak neki, és különböző balzsamokba keverték, a héberek, görögök, rómaiak fűszernek, és illatszernek is használták, valamint emésztési zavarokat gyógyítottak vele. A keresztes lovagok korában szerelmi bájitalok egyik alkotórésze volt. A 12. században megerősödött a fahéjnak tulajdonított gyógyító hatásának hite, ugyanis a német rendfőnöknő Hildegard, már homloküreg-gyulladásra, megfázásra, és náthára is javasolta használatát. Hazánkba a 15. századtól a nemesi konyha része. A portugálok, franciák, angolok mintegy 300 éven keresztül harcoltak a fahéj kereskedelmi monopóliumának megszerzéséért, a fűszerháború számos emberáldozatot követelt. A hollandok 1770-ben birtokukba vették a kitűnő fahéjat adó Ceylon szigetét, s nagy ültetvényeket alapítottak ott. A 18. században már óriási mennyiségben hozták be Európába, így hiába égettek a hollandok hatalmas fahéj hegyeket, nem tudták megakadályozni árának csökkenését, mindenki számára elérhető lett. A sok féle fahéj közül három fajta van, melyet nagyobb tömegben is termesztenek: a Ceyloni-, a Cassia-, és az Indonéz fahéj. Európában a ceyloni fajta használata az elterjedtebb.
